Jégdémon

Közvetlen nem tudjuk vásárolni őket, csak lény táborokból, valamint az ördög idézhet meg belölük. Első látásra ijesztően erősnek tünnek, de annyira mégsem azok. Olyan 2.5 szintű lények. Amiért utálni lehet őket, az a fagyasztás képességük. Esély van arra ugyanis, hogy akit támadnak lefagy és 3 körig tétlen legyen. Közben lehet ütni, nyilazni, varázsolni a lefagyasztott lény nem fog válaszolni, akárcsak a windows. Az egyetlen lény ami így is képes valamiféle ellentámadásra az az efrit a tűz pajzsa miatt. Ha van ördögünk, előszeretettel fogjuk őket megidézni mivel potyalények, egyébként annyira nem hiányoznak egyetlen seregben sem és túl nagy problémát nem okoz leszedni őket (feltéve, hogy nem csak közelharci lényekkel megyünk, mert az szívás ezek ellen.). Habár a rend fagy alapú varázslatai csak fele annyit sebeznek rajtuk.

Ördög
Az ördög , mint 4.szintű lény egész jó, de sokminden ellene szól. A legfontosabb, hogy élő(!) így rá hatnak az elmére ható varázslatok. (bár ennek örülünk, ha épp az ellenfelek közt tudhatjuk) Az élete kisebb, mint társának a ...
Fagyasztás
Efrít
Kevesebb az élete, mint társának, de a támadója és a védője nagyobb. Ugyan gyorsan fogy, de a csata közepébe küldve hasznos, mivel mindegy hányszor támadják meg, közelharcban mindig visszasebez tűz alapú sebzésével.
Tűz pajzs
A lény extra sebzést okoz az ellenfélnek, ha az közelharcban a lénytől sebződik.


16

30

30

5

6

70

N/A

30

N/A

N/A
Tulajdonság: Sebzés
A támadáskor kiosztott sebzés mértéke. Sokszor két szám van feltüntetve, ez esetben a kettő szám között a játék véletlen választ egy számot. Áldás varázslattal a maximális számot választja, míg átok ...
Tulajdonság: Közvetlen támadás
A karakter alap támadási értéke. Ez alapján számolódik a sebzést mértéke. (lásd: Sebzés formula) Ez az érték a morál miatt egy csata során folyamatosan változhat.
Tulajdonság: Közvetlen védekezés
A karakter alap védekezési értéke, mely sosem változik. Ez alapján számolódik a sebzést mértéke. (lásd: Sebzés formula) .
Tulajdonság: Gyorsaság
Meghatározza mikor jöhetsz az adott lénnyel, hőssel a csatában. A több gyorsaság, hamarabb sorrakerülést jelent.
Tulajdonság: Mozgás
A térképen a hátralévő mozgás mennyiségét mutatja. Lásd a talaj lépés módosítók cikket a részletekért.
Tulajdonság: Élet pont
A hős vagy lény élet pontjait mutatja. Különféle varázslatokkal vagy italokkal visszatölthető. A lények esetében egyetlen lényünkre vonatkozik az épp megjelenített adat nem az összesre, mely ha elfogy egyel kevesebb lényünk lesz. Hősők esetén a hős azonnal meghal, ha elfogy ...
Tulajdonság: Távolsági támadás
A karakter alap támadási értéke. Ez alapján számolódik a sebzést mértéke. (lásd: Sebzés formula) Ez az érték a morál miatt egy csata során folyamatosan változhat.
Tulajdonság: Távolsági védekezés
A karakter alap védekezési értéke, mely sosem változik. Ez alapján számolódik a sebzést mértéke. (lásd: Sebzés formula) .
Tulajdonság: Lövések száma
A távolsági támadást használó lények vagy hősők egy csata alatt ellőhető nyilak számát mutatja. Nincs lehetőség ennek visszatöltésére a csata közben, de a csata végén mindig visszatöltődik. Ha egy távolsági támadást ...
Tulajdonság: Varázspont
A lény vagy hős által használható varázspontok száma. Ha elfogy, a lények egyáltalán nem tudnak többet varázsolni. Hősők italokkal visszatudják tölteni mana pontjaik számát. A hős fejlődése közben, különféle mágiák ...
Költség

Nyersanyag: Arany
Az arany a legalapvetőbb nyersanyag forrás a játékban, (jó esetben) minden körben kapsz városonként 750-1000 aranyat, amennyiben megépítetted a községházát vagy városházát. Aranyból vehetsz épületeket, lényeket vagy hősőket is. Az ...

850
Szaporulat

Nap

0.6
Hét

4

16
Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!


Zoli 2 éve, 2023-01-31 23:02:58
VálaszElég erős lény, plusz egy idegesítő varázslatot is dob az ellenfélre.
7/10
Throrma 3 éve, 2021-03-05 09:57:39
VálaszNekem az tetszik, amikor az efriteket megfagyasztja és ... MEGFAGY A TŰZ!!!!
Egyébbként meg könnyű őket eljuttatni a hősökhöz, ugyanis az ördög elmegy a hátuk mögé, ott lenyomja a summonját, így egyből ott is van, hogy kivonja őket a forgalomból
Bade Grim 8 éve, 2017-01-15 23:43:19
VálaszLátom az arcukra van fagyva a vigyor.:D
Lokomotiv53 8 éve, 2017-01-15 15:51:38
VálaszMeg mert baromi jól néz ki. ;)
Bade Grim 8 éve, 2017-01-14 23:38:14
VálaszGondolom ezért is a jégdémón a profil képed mert bírod őket mint egység.
Lokomotiv53 8 éve, 2017-01-14 23:30:15
VálaszSzerintem sem. Arany gólem 2.0. Ilyen statokkal semmiképpen nem mondanám 2.5. szintűnek, jól használható tank, kimondottan az arany gólem szerepkörében. (Sajnos kevesebb immunitással, cserébe micsoda képességgel!)
Az a probléma, hogy ezt a tank típust eleve nem tartom nagyra Heroes 4-ben, így aztán a jég démonok szét lesznek lőve, az biztos. Ha van valami varázslatod, hogy odaérjenek, vagy taktikával buffolod őket, akkor használható, sőt jó lény, de olyan ritka, hogy igazából nem befolyásolja a legtöbb játékot.
Bade Grim 8 éve, 2017-01-14 22:48:11
VálaszSzerintem görény lények ,de attól még szerintem nem kell őket le becsülni.
Belépés
Legutóbbi hozzászólások
Hősökkel harcoló 2 hónapja
Azóta sikerült megcsinálni?
Hősökkel harcoló 2 hónapja
https://www.youtube.com/watch?v=dm-h8fioyvY
manfred01 3 hónapja
És a csatornád hol található?
Hősökkel harcoló 3 hónapja
Most csináltam vidit róla így kell kicseszni a feketesárkánnyal, a csatornámon megtalálod.
joogergely1999 fél éve
Egy fejlettebb mágussal (lassítás igéje, futóhomok) meg lehet kicsit állítani, miközben mondjuk tündékkel, vagy medúzákkal (netalán titánokkal) lövöd.

Ha közel ér, akkor viszont nagyon sok lényt fogsz veszíteni.
joogergely1999 fél éve
Ha medúzák ellen mész, őt inkább hagyd otthon :D Amúgy a csontvázteremtés és a méreg varázslatáért tartom, azon nagyon köcs.g varázslatai.

Jeget tud lőni a dzsinn és a varázsló is, szerintem a varázsököl kicsit pocsékolás vele.
joogergely1999 fél éve
Saját pályán, ha van mágiavédelem-törő gyűrűd, akkor megcsinálhatod belőle a terminátorok vezetőjét (csak akkor mondjuk tudják sebezni is mágiával), de nekem néha túl nagy hátrány, hogy semmit nem tudok rátenni a varázslatokból. Erő ellen, ahogy írták is, nem ...
joogergely1999 fél éve
Én sem vagyok hidraellenes, a káosz mágia mellé érdemes megtanulni egy másikat, ami elérhető a várban is és tele lehet tenni olyan jóságokkal, amivel azért rendesen oda tud pörkölni, főleg, ha körbeállják.

A fekete sárkány szép, meg jó lény, de kisebb ...
radmutant69 fél éve
...mármint csak multiban vagy kezdő, vagy úgy általában? Nem vagyok biztos benne, milyen segítségre, tippekre stb. lenne szükséged...
joi32 fél éve
Sziasztok.
Barátommal szeretnék játszani multiba. Bármi szóba jöhet.Sajna nekem nem sok ötletem van. Elég kezdö vagyok.