Ebben a várban a játék legzsengébb lényei és legjobb tápoló varázslatai találhatóak. Nem véletlenül, hisz kis lényeink ugyan zsengék, de varázslatainkal megtápolva őket egyenranguak, vagy idővel, akár erősebbek is lehetnek, mint más vár lényei. Az élet várral a játék tehát a folytonos varázslásról és lényfelélesztésről fog szólni. A játék elején, mikor hősünk még csak néhány egyszerű varázslat birtokosa elég nehéz lesz elfoglalni még az első bányákat is. Később viszont, ha hősünk már keményebb varázslatokat is ismerni fog, akár veszteség nélkül is nyerhetünk csatákat. A várban a varázslón kivül lovag is bérelhető, aki kapázsból taktika képeségel rendelkezik. Ezt a hős tápolva plusz védelmet és támadást biztosíthatunk lényeinknek. Érdemes a harcos lényeinknek is élet mágiát tanítanunk, így nem minden gyógyítás a varázslók dolga lesz. Ez azért fontos, mert legalább 5 kör kell ahhoz, hogy varázslóinkal minden fontos védő varázslatot magunkra tehessünk, nem lesz idő gyógyításra csak a csata közepétől. Érdemes továbbá természet varázslatot tanulni, ahol legfontosabb az óriás erő és sárkány erő varázslatok lesznek, ezekkel még extrémebb egységeket alkothatunk. Egy angyalra minden lehetséges élet és természet védő, támadó varázslatot rárakva bármivel megbirkozik majd.
A játék elején tehát a legfontosabb, hogy mindkét tipusú hősre szert tegyünk és együtt menjünk velük csatázni. Élet varázslónkat minél előbb húzzuk fel 3. szintre, ahol a legtöbb tápoló varázslat már igeként is elérhető lesz, így nem kell egyenként varázsolgatnunk minden csapattásunkat. Később, 5. szinten az őrangyal lesz a legfontosabb varázslatunk. 4. szintű lényeinket teljesen nyugodtan beküldhetjük a csata közepére, hisz ha meg is halna pár darab, azonnal feltámasztjük őket. 4. szinten az imádság rendkívűl hasznos, mely minden élet rendű lénynek +25% életet és támadást biztosít. Vigyázzunk, mert ez a varázslat az ellenfél lényeit és hőseit is tápolja, ha azok élet rendűek! Érdemes nevelgetni egyébként taktikát ismerő hősünk mellé egy közelharcos vadállatot is, aki harcban járatos. Esetleg taktikás hősünknek is taníthatunk harci ismeretek. Minden hősunkel itassunk halhatatlanság italát, így biztosítjük hogy ne haljanak meg az első néhány körben. Varázsló hőseink mindenkép rakjanak magukra mennyei pajzsot, így elkerülhető korai haláluk. A legtöbb ellenfél ugyanis általában varázsló hőseinket fogja támadni. Többször tapasztaltam azt is, hogy az ellenfél közelharcos lényei minden saját egységemet kikerülve egyből varázsló hőseim felé vette az irányt.
Lények tekintetében a csatlós az aki soha nem lesz jó lény, mindegy mennyi sz@rt pakolunk rá. A középjátéktól, hacsak nincs rá feltétlen szükségünk ne erőltessünk használatát, inkább vegyünk új hőst csapatunkba helyette. Második szinten a balliszta jobb választás a lándzsásnál, míg 3. szinten a pálya adottságai fognak dönteni, ugyanis mindkét lény rendkívűl hasznos. Arra is figyeljünk, hogy amíg nincs 4.szintű lényünk nem fogjuk tudni megvédeni az ijászainkat. Ha a pálya nyersanyag ellátása nem elég, inkább kereszteslovagot vegyünk.
12 |
12 |
8 |
Lények: sajnos a lények nagyon gyengék és emiatt az egyik legnehezebb játékkezdő csapat. Csak nagyon erős játékosoknak ajánlott és rövid pályán így is könnyen bukó lehet. Végső csapatba csak az angyal megfelelő jelölt.
Hősök: amint lehet azonnal be kell hívni a csapatba egy druidát és egy természet íjjász is fontosabb lehet a taktikusnál. A felderítőt a természethez hasonlóan egy druidából érdemes, így megvan az aszisztens druida is. Hogy az élet erejét ki tudjuk használni egy rendmágust mihamarabb képezni kell, amihez kézenfekvő lenne az íjjász de idő és gyorsaság miatt érdemes megfontolni egy már a kezdetektől rendmágiára tanított hőst. Ha a 6. hely is fenn áll akkor két értelmes lehetőség van: vegyes mágus (minél több féle mágia és nem a szint hanem a sokszínűseg a cél) vagy halálmágia, de ezek bónuszok és a pálya lehetőségeitől is függnek.
Végső felállás: 1 pap 1 druida 1 taktikus és 1 felderítő képezi a standard hősök táborát. Ha 1 tűztestőr (harc+káosz) és 1 orgyilkos(harc+halál) akkor a teljes mágia készlet a rendelkezésre áll (feltéve ha varázslatot is szerezni lehet hozzájuk) és már csak az angyalnak marad hely. Szóba jöhet még a két csapat angyal, de a többi lény nem igazán.